65.rész Vihar felhők

Sziasztok! 

Meghoztuk a következő részt, reméljük tetszeni fog nektek! 

Nagyon köszönjük, hogy kitartotok a blog mellett és még mindig olvassátok. 

Reméljük tetszeni fog, jó olvasást! 

Ölelünk benneteket, 

Amelia & Evelyne

 

Norah

Ismét fordulok egyet az ágyban s azért imádkozom, hogy Harry ne ébredjen fel. Az éjjel szinte semmit nem tudtam aludni, viszont őt nem akartam felébreszteni, hisz pihennie kell. Na jó, ez elég béna egy kifogás, sőt ha hallaná azt mondaná nekem kellene pihennem és aludnom. Óvatosan mászok ki a karjaiból hajnali fél hatkor és egy pléddel vonulok ki a teraszra. A levegő kellemesen csap az arcomba, próbálok lenyugodni, lecsillapítani a gondolataimat. Próbálom elhinni, hogy Mellissa nem volt képes arra amit tenni akart. A gondolataim között már az is megfordult, hogy el kellene mennünk innen. Igazából már azt sem tudom, hogyan is segíthetnék neki. Nem akarom, hogy odáig fajuljon a dolog, hogy orvosi segítségre lesz szüksége. Nem akarom ismét azt az utat bejárni amit egyszer már végig jártunk. Nem akarom, hogy ezeket elkövesse, mert akkor amint felébred és rájön miket tett megutálná még saját magát is. Nem bírom látni a szenvedését, de már most úgy érzem tehetetlen vagyok. Utálom ezt az érzést, mert nem segíthetek, nem tudom hogyan is kellene. Lassan elfogy az összes erőm s én is kétségbe eset leszek, menekülni fogok, magammal rángatva őt is. A fiúk pedig nem engednék azt, hogy csak úgy elmenjünk akár elköszönnénk, akár nem. Miért van annyi nem ? Miért nem lehet egy könnyű és átlagos életünk ? Talán még is csak annyira  megviselt a tegnap történt dolgok, hogy eddig tudtam magamban elnyomni ?! Hisz én mindig az erős oldalamat mutattam, utáltam amikor az ellenkezőjét látta valaki. Amióta pedig itt vagyok, olyan labilis vagyok, hogy néha én magam sem tudom mi lenne a helyes lépés. Higgadt fejjel kellene gondolkodnom, de itt most nem olyan a helyzet, hogy akár egy percre is nyugodt lehetnék. Feszélyezve érzem magam az összes helyzetben, saját magamnak sem hiszem el azt, hogy Harryt és a többieket nem zavarja az előző életünk. Engem zavar és ezt nem lehet csak úgy félre tenni. Nem tudom elhinni, hogy Harry tényleg szeret és ezt csak azért mondta, hogy megtudjon nyugtatni. Szánalmas egy életem van, de muszáj lesz kezdenem végre valamit vele, amit én is eltudok fogadni, végre örülni tudok neki. Össze vagyok zavarodva, fogalmam sincs mi lenne ismét a helyes.
- Hé, minden rendben ? - simított végig egy kéz a hátamon, mire ijedtemben összerezzentem. - Semmi baj, csak én vagyok. - suttogja, viszont én továbbra sem néztem rá. A szemeiben csak a sajnálatot látnám ebben teljesen biztos vagyok.
- Jól vagyok. - amikor megszólaltam még saját magam is megijedtem milyen mély és rekedt volt a hangom, eddig fel sem tűnt, hogy sírni kezdtem annyira a gondolataim között ugráltam, hogy nem volt időm erre figyelni.
- Mi a baj ? - fordított szembe magával, míg kezével végig simított az arcomon és kényszerített, hogy szemibe nézzek. - Rosszat álmodtál ? - fürkészte tekintetemet.
Hevesen ráztam meg a fejemet és csuktam le szemeimet. Kezeimet össze fontam magam előtt és mélyet lélegeztem, hogy megnyugodjak. Nem szerettem volna ismét kiborulni előtte, mert akkor újra elhiszem neki, újra bedőlök akkor viszont folyamatosan ezt a játékot fogjuk játszani. Nem vagyok a játékszere és nem is leszek. Akármennyire is fájt ezt tennem, addig ficánkoltam míg sikerült kitépnem magam a karjaiból. Gyors léptekkel haladtam be a szobába és egyenesen be a fürdőbe pár tiszta ruhával. Időt sem adtam neki, hogy megtudjon szólalni, annyira gyorsan cselekedtem. A zuhany alá álltam és igyekeztem kizárni a dörömbölő hangot az ajtó felől. Társaságra volt szükségem, de jelenleg még azt sem hiszem el, hogy Liam ugyan úgy megbízik bennem. Valószínűleg a tegnapi dolgokat csak most kezdem felfogni és nem tudok mit kezdeni az információval. Alaposan lezuhanyzom, élvezem ahogy a víz a bőrömet simogatja, majd hajat is mosok. Gyorsan törölközöm meg s kapom magamra a fehérnemű szettemet, megszárítom a hajam és szorosan fogom össze a fejem tetejére. Halvány smink helyet most egy kicsit erőteljesebbet készítek végül felkapom a halványzöld rövidnadrágomat és egy fehér felsőt, ami a bal vállán csúszik le. Végig nézek magamon a tükörben és elismerem, hogy ez nem is olyan rossz.
A kopogás már rég alább hagyott, így nyugodtan nyitom ki az ajtót azt gondolva már nem tartózkodik a szobában, de tévednem kellett. Az ágyon ül kezeibe temetve az arcát, viszont lépteimet meghallja így a fejét is felkapja.
- Mi történt amiért nem beszélsz velem ? - jön felém, miközben én a zöld tornacipőmbe bújtatom a lábaimat.
- Semmi, új nap van újabb teendőkkel. - válaszoltam miközben a napszemüvegemet és a telefonomat vettem magamhoz.
- Néha már igazán kiakasztó vagy. - mormogta.
- Hogy mondtad ? - vontam fel a szemöldökömet.
- Kiakadok tőled! Elegem van, hogy az egyik percben még minden rendben van a másikban pedig teljesen elutasítasz és menekülsz.
- Igazán sajnálom, ha ezt nem tudod elfogadni, mert én ilyen vagyok. - hadonásztam karjaimmal. - Amióta ezen a kicseszett turnén vagyok az életem fenekestül felfordult. - emelem fel a hangomat.
- Hidd el nem csak a te életed változott meg, hanem az enyém is. A legjobb lett volna, ha soha nem jöttök el a turnéra! - vágta hozzám. Fájtak a szavai, ekkor jöttem rá, hogy igazam van. Nem szeret engem csak egy eszköz vagyok, amit azért nyugtatott meg, hogy a fiúk és én is megnyugodjak. Elhiggyem neki, hogy semmi baj ő velem van, támogat engem. Bólintottam miszerint felfogtam mondandóját, hátat fordítottam neki és elhagytam azt a kurva lakosztályt. Elegem van ebből az egész utazgatásból!
A liftből kilépve azonnal kifelé vettem az irányt, s sétálni kezdtem az egyik irányba. Gondolataim pedig csak a napokban történt dolgokon jártak. Gyomrom megkondult, amikor is egy kisebb kávézó előtt haladtam el. Az ajtón, ahogy beléptem csilingelés jelezte új vevő érkezett. A pulthoz lépve elvitelre kértem egy epres - banános turmixot. Képtelen lennék enni, de valamit muszáj a gyomromba juttatnom táplálék gyanánt. Nem tudom mit is akarok magammal kezdeni Rióban, de azt tudom nem akarok vissza menni. A fiatal lány mosolyogva rakja elém a kért italomat én pedig bőszen kezdem keresni az árát. A pénztárcámat viszont nem hoztam magammal hisz annyira ideges voltam, hogy csak el akartam tűnni onnan.
- A hölgyét is én fizetem. - szólal meg a hátam mögött egy hang. Ismerős, de egészen addig nem tudtam kihez tartozik míg meg nem fordultam. Ryan. Örülök, hogy nem kerülök kínos helyzetbe, de az sem segít sokat, hogy ő a megmentőm. Ismét hallgathatom, hogyha menekülök akkor mindig egy másik férfi karajiban keresek vigaszt holott ez nem is igaz. Nem érdekel mit gondolnak az emberek rólam, legalább is eddig ez engem soha nem zavart. Vannak barátaim, közöttük elég sok férfi is így ezért nem lehet elítélni. Vannak barátnőim is, de egyikre sem merek úgy rábízni titkokat, mint Mellissára. A fiúkban sokkal jobban megbízom, nekik nem érdekük ártani nekem.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá. - El sem tudod hinni, milyen kínos helyzettől is mentettél meg engem.
- Nincs mit megköszönöd. - nyújtotta át a pénz. - Amúgy is el szerettelek volna már hívni valahová. - vonja meg a vállát.
- Még is hová ? - néztem rá kíváncsian, mire csak kuncogott.
- Az egyenlőre titok. - kacsintott rám. - Előbb beszéljünk arról, miért is vagy ennyire kedvtelen. Valaki megbántott ? - tekintetét nem vette le az arcomról, ami kissé kezdet zavaró lenni.
- Összevesztem a barátommal. - válaszoltam nyugodtan. - Egyszerűen új nekünk ez a kapcsolat dolog, folyamatosan közénk áll egy helyzet. Nem úgy viseljük ezeket, mint ahogy a másik elvárná.
- Egy kapcsolatban nincsenek elvárások csak kompromisszumok. - nyitotta ki előttem az ajtót, amit egy halvány mosollyal díjaztam neki.  Nem is figyeltem merre indultunk el, amerre ő irányított. - Nem várhatjátok el a másiktól, hogy hogyan is kezeljen egy bizonyos helyzetet.
- Nekünk ez az egész olyan kiszámíthatatlan, amióta a turnén vagyok érzelmi roncs vagyok. Soha nem tudom mi lenne a helyes, ha össze zavarodom képes vagyok menekülni és egyszer már egészen hazáig ez meg is történt.
- Akkor kötötted meg a szerződésedet ugye ? - kérdez rá, mire én csak bólintok egy nagyot.
- Akkor történt az, hogy nyilvánosan mutatkoztunk és egy kedves rajongó mérget tett a vacsorámba.
- Ez durva! - sóhajtott fel.
- Ja az, ezért inkább el akartam menekülni. Felfogtam és elfogadtam mit is akartak velem tenni, ezen már túl voltam. Azt nem tudtam, hogy képes lennék - e még egyszer ezt elviselni, hisz nem üzenetekkel kezdték, hanem egyből gyilkossági kísérlettel. A szerződés miatt, itt kaptam meg az első munkámat. - löktem meg mosolyogva a vállát. - Kénytelen voltam ide jönni, muszáj volt látnom őket végül velük ragadtam. Most pedig kiderült valami a múltunkból és nem tudom elhinni, hogy tényleg elfogadják ezt.
- Nem azzal kellene törődnie mit követtél el a múltban, hisz most biztos nem úgy ismert meg téged. Azzal kellene törődnie most milyen vagy, hogy kimutassa mennyire szeret még ezek után is.
- Igen ezt én is tudom. - értettem vele egyet. - De mivel én csak most állok a hírnév küszöbén, úgy Isten igazából nem akarom, hogy rólunk szóljon minden. Eddig elkerültek az újságok és szeretném, ha ez így is maradna.
- A magad erejéből fogsz felemelkedni ezt hidd el nekem. - ölel magához.
- Oh szerinted ez menni fog ? - nézek rá csodálkozva.
- Persze. - bólint. - Hihetetlen tested van, a magazinok kapkodni fognak utánad, a tervezőkről nem is beszélve.
- Minden bizonnyal így lesz, én pedig nem tudom majd eldönteni ki is fotózzon.
- Ezzel most azt akarod mondani, hogy nem én leszek a szerencsés ? - kérdi hitetlenkedve, mire csak bólintok. - Szíven ütöttél. - teszi oda a kezét a hitelessége gyanánt.
- Ugyan már a te tehetségedig senki nem ér fel nálam. - nevettem el magam.
- Mondj csak bízol bennem ? - tette fel a kérdést, amire esélyt sem adott válaszolni már folytatta is. - Helyes, akkor gyere velem. - ragadta meg a kezem és sietős léptekkel elindultunk a hajók irányába. Egy hatalmas yacht előtt álltunk meg és nem értettem mit keresünk itt. Az tény, hogy örülök a találkozásnak, beszélgetésnek, mert így legalább elfelejtette ami reggel történt.
- Mit keresünk mi itt ? - pillantok rá.
- Úgy gondoltam megkoronázná a napunkat egy kis hajókázás. - vakarta meg a tarkóját. - De ha nem szeretnél az sem gond, csinálhatunk mást is.
- Ryan. - vágtam közbe. - Nincs semmi gond, tetszik az öltet. - simítottam végig a kezén bátorításképp. Udvariasan felsegített, majd a hajó orrához vezetett. Rajtunk kívül csak a a személyzet tartózkodott itt és ez így volt jó. Kihajózni az óceánon minden zavaró tényező nélkül a legjobb dolog ami történhet. Senki nem lát meg, senki nem tud kombinálni. Igaz a világ előtt még nem vagyunk hivatalosan egy pár, de már abban sem vagyok biztos, hogy mi valaha is azok voltunk. Azóta az eset óta nem csikkeztek rólunk, aminek nagyon örülök, de ha ez a hosszabb szünet az újságírókat előcsalogatja csak rosszul jöhetünk ki belőle. A vigaszom talán az, hogy mind tudjuk mi történt.
Gondolataimnak nem sokáig hagyott időt, hogy szárnyaljanak azonnal vissza is húzott a földre. Jelentéktelen dolgokról kezdtünk el beszélgetni, ezzel is jobban megismerve a másikat. Beteg humora van, jó fej és csomó jó tanáccsal is el tudott látni, különböző dolgokban. Talán túl sok fiúra mondom azt, hogy a legjobb barátom, de nem érdekel, mert már ő is közéjük tartozik.
- Miért is nem mentél pszichológusnak, hisz nekem annyi jó tanácsot adtál ma ? - kérdem, miközben a vizet kémleltem.
- Nem minden emberhez lennék, olyan kedves, mint hozzád.
- Nos, ez igazán kedves tőled. - kuncogok. - De ha egyszer a fotós szakma megutál téged akkor mindenképp ez a másik hivatásod.
- Inkább állok be modellnek. - horkant fel.
- Végül is fotogén vagy! - kapom magamhoz a gépét és kattingatok vele párat.
- De nem annyira, mint te. - kapja ki a kezemből s ezúttal ő kezd engem fényképezni. A képek többsége komolytalan poénkodások voltak, de volt olyan ami határozottan jól sikerült. Pár közös képet még a közösségi oldalainkon is megosztottunk, illetve pár olyat ami komolyabb lett.

***

- Azt mondta nekem ma reggel, hogy bárcsak soha nem jöttünk volna velük turnézni. - töröm meg a csendet, miközben az óceánt kémleltük. - Fejemhez vágta, hogy kiállhatatlan vagyok, kiszámíthatatlan.
- Nem biztos, hogy tényleg úgy gondolta, az is lehet csak ideges volt. - próbál megnyugtatni. - Egy vitában sok mindent vágnak emberek egymáshoz, amit nem is gondolnak komolyan.
- Ez olyan valóságosnak, hihetőnek tűnt. - pillantottam rá. - Ő már kimondta nekem többször is, hogy szeret, én viszont még nem. Képtelenségnek tartom, hogy valakibe pár hét alatt teljesen bele lehet szeretni.
- Nem olyan hihetetlen. - rázta meg a fejét. - Te nem vagy képes még felfogni, mert új az érzés, az élmény.
- Neki pedig nincs türelme hozzám, nem akar megérteni. - motyogtam. - Többek között azért sem hiszem el, mert történtek dolgok és csak így nem mondod valakinek, hogy szereted.
- Csak gondolkodj el azokon amiken ma beszélgettünk. - simít végig a karomon. - Mehetünk vissza ?
- Igen, de azért a naplementét még megnézzük ?
- Majd lassan megyünk. - kacsint rám, én pedig nevetve ölelem magamhoz.
Annak ellenére, hogy milyen rosszul indult a napom egész jól végződött. Sikerült mindent elfelejtenem, nem volt időm a történekre gondolni. Ha vissza megyek, viszont ismét elő jönnek ezek a gondok. El kell beszélgetnem Mellissával, a fiúkkal is beszélnem kell, de most a legjobban az anyámra van szükségem!